2010/05/12

Újranyújtózás

Illő volna, ha újból szólna a poéta a blogomon. Mennyi úton végig vonszolta már elbágyadt végtagjait, mire újból mindig fel kell ébredni, és írni. Örök kedvesemet elhagyom folyton, leteszem a kobzom, hogy főzzek egy kávét. Majd a kávé keserű, s csak nagy sokára jut eszembe, hogy ott árválkodik az a szegény koboz, felhúrozottan, elhangolódottan a földön. Akkor felveszem, és újból játszom rajta kicsit, akár évek után.
Jó volna, ha a kezemhez forrna végre az a hangszer, hogy az utcán megszólaltathassa a levegő, és pengjen a húrja, ha egy eltévedt bogár kólikásan nekirepül. Hogy az utcán a kisgyerekek, akik elhaladnak mosolyogva mellettem, apró ujjaikat végighúzzák rajta, és messzire visszhangozzon róla a legegyszerűbb dal.

2009/05/14

Dosztojevszkij: A Karamazov testvérek (részlet)


"A szépség félelmetes és rettentő dolog! Félelmetes, mert meghatározhatatlan, meghatározni pedig azért nem lehet, mert az Isten csupa merő talánynak teremtette. Itt egymásba futnak a partok, itt együtt él minden ellentmondás. Én nagyon műveletlen ember vagyok, pajtás, de ezen nagyon sokat töprengtem. Borzasztóan sok a rejtély! Túlontúl sok talány terhe nyomja e földön az embert. Fejtsd meg, ahogy tudod, és próbálj kievickélni a kátyúból. Szépség! Nem bírom elviselni, hogy némelyik magasztos szívű és nagyeszű ember a madonna eszményképével kezdi, és szodomai eszményekkel végzi. És még szörnyűbb az, ha valaki a szodomai eszményektől megfertőzött lélekkel sem tagadja meg a madonna eszményképét, és őszintén lángol érte a szíve, úgy lángol, mint ártatlan ifjú éveiben. Azt mondom: szertelen az ember, túlontúl szertelen, én kordába szorítanám. De talán az ördög se tudja, hogy is van ez! Amit az értelem gyalázatnak tart, az csupa gyönyörűség a szívnek. Hát lehet szépség a fajtalanságban? Hidd el, hogy az emberek óriási többsége számára éppen a fajtalanságban rejlik a szépség; tudtad ezt a titkot, vagy nem? Az a borzasztó, hogy a szépség nemcsak félelmetes, hanem titokzatos dolog is. Itt az ördög harcol az Istennel, és az emberek szíve a csatatér. Egyébként hát ki-ki arról beszél, ami őneki fáj."

/Dosztojevszkij: A Karamazov testvérek, Első rész, Harmadik könyv: "Egy forró szív vallomása. Versben.", 163.oldal, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1982, Harmadik kiadás/

2009/04/08

Jevgenyij Jevtusenko: Köszönöm

Mondd: ”köszönöm”, a szivárgó könnynek,
s ne töröld sietve a szemed.
Hogyha sírva is – létezni könnyebb.
Halott, aki meg sem született.

Ha törten, ha verten is – ki élő,
plazma-éjszakában nem maradt.
Léte a teremtés szekeréről
ellopott zöld fűszál-pillanat.

Nevess nagyot, fogd marokra késed,
harapd, mint retket, az örömöt.
Rosszabb volna meg-nem-születésed,
életed akárhogyan nyögöd.

Fagyalszirom-zuhatagban járva,
semmitől s mindentől részegen,
eszméltessen a világ csodája,
ámulj önnön létezéseden.

Az égboltról ne hidd, hogy mennyország,
de váddal se bántsd az életet.
Nem köszönt be még egy élet hozzád,
ez az egy is – véletlen tied.

Ne a korhadásnak higgy: a lángnak.
A pitypangos fűbe vesd magad,
ne könyörögj nagyon a világnak,
nevess rá és gyorsan döntsd hanyatt!

Baj ha ér, fejed ne ejtsd a porba.
Lelkek élnek a romok felett!
Táncolj, mint a rongy-ruhájú Zorba,
ünnepelve akár szégyened.

Köszönd meg a legfeketébb macskát,
mely előtted keresztbe futott,
utcán elszórt dinnyehéjak mocskát,
amelyen a lábad megcsúszott.

Köszönd meg, ha fájdalmak facsarnak:
szenvedésed is hasznodra volt.
Mondd: ”köszönöm”, a legárvább sorsnak
hiszen az is ember sorsa volt.

(ford.: Rab Zsuzsa)

2009/03/05

A semmi



Szabó Lőrinc - Csak az imént (részlet)

"És ez a legfurcsább: a semmi,
hogy lehet többé sohse lenni -
ez a legérthetetlenebb:
végső lakójául agyamnak
a nagy csodálkozás marad csak,
hogy voltam és hogy nem leszek."

2009/02/21

Helyzetjelentés


Úgy érzem nem vagyok már képes a szerelemről a költő nyelvén beszélni. Túl sokat olvastam már a szerelem pszichológiájáról. Olvastam, hogy megértsem. S annyira megértettem, hogy elveszett a lényege. Túl közelről néztem, sejtjeire bontottam, s már nem áll össze belőle a test. Elveszett a varázs, ami csak a kétkedésben, a homályban lelendzett. Minden világos lett, és elveszett a forma, mint ha túlexponáltam volna a képet, és elvesztek volna a kontúrok.
Remélem elfelejtek idővel mindent.
És itt kell megemlítenem az egyéb irányú kételyeimet is.
Dolgozom az irodában, adatokat rögzítek. Az ember adat, a közösség adat, a lelki élmény ez eredményességről tájékoztató adat. Minden adattá vált. És informatikát tanulok, ahol még inkább minden adat. Hogy lett a lélek emberéből a tudás, a megértés által egy kihűlt fémdoboz, ami mindent magába rejt. A művészet szépsége talán az, hogy nem ért, de álmodik a dolgok természetéről. S minél inkább közelebb halad az ember a megértéshez, annál inkább válik kevésbé költőivé. Milyen szép volna újból "tükör által homályosan látni". Kellett is nekem ez a tudás.
A mai társadalom az intellektust tartja bálványozandónak. Az észt, ami az értéket hordozza. És nyomorodunk meg ember voltunkban emiatt, mert már mindent a maga összetételében látunk, és nem fordítunk gondot arra, hogy érezzük a dolgokat.
De az ember érző lény.
Valóban luciferi átok a tudás, a hagyományos értelemben. Nem feltétlen a jó és rossz tudása, mint inkább a mindent tudni akarásé, melynek nagyítóján át minden már csak holt anyag és nyers adat.
Szeretni, öntudatlan. Érezni a létezést. Meghallani az éjszakában a visszhangzó lépteink nyomát.