"A szépség félelmetes és rettentő dolog! Félelmetes, mert meghatározhatatlan, meghatározni pedig azért nem lehet, mert az Isten csupa merő talánynak teremtette. Itt egymásba futnak a partok, itt együtt él minden ellentmondás. Én nagyon műveletlen ember vagyok, pajtás, de ezen nagyon sokat töprengtem. Borzasztóan sok a rejtély! Túlontúl sok talány terhe nyomja e földön az embert. Fejtsd meg, ahogy tudod, és próbálj kievickélni a kátyúból. Szépség! Nem bírom elviselni, hogy némelyik magasztos szívű és nagyeszű ember a madonna eszményképével kezdi, és szodomai eszményekkel végzi. És még szörnyűbb az, ha valaki a szodomai eszményektől megfertőzött lélekkel sem tagadja meg a madonna eszményképét, és őszintén lángol érte a szíve, úgy lángol, mint ártatlan ifjú éveiben. Azt mondom: szertelen az ember, túlontúl szertelen, én kordába szorítanám. De talán az ördög se tudja, hogy is van ez! Amit az értelem gyalázatnak tart, az csupa gyönyörűség a szívnek. Hát lehet szépség a fajtalanságban? Hidd el, hogy az emberek óriási többsége számára éppen a fajtalanságban rejlik a szépség; tudtad ezt a titkot, vagy nem? Az a borzasztó, hogy a szépség nemcsak félelmetes, hanem titokzatos dolog is. Itt az ördög harcol az Istennel, és az emberek szíve a csatatér. Egyébként hát ki-ki arról beszél, ami őneki fáj."
/Dosztojevszkij: A Karamazov testvérek, Első rész, Harmadik könyv: "Egy forró szív vallomása. Versben.", 163.oldal, Európa Könyvkiadó, Budapest, 1982, Harmadik kiadás/
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése