Újranyújtózás

Illő volna, ha újból szólna a poéta a blogomon. Mennyi úton végig vonszolta már elbágyadt végtagjait, mire újból mindig fel kell ébredni, és írni. Örök kedvesemet elhagyom folyton, leteszem a kobzom, hogy főzzek egy kávét. Majd a kávé keserű, s csak nagy sokára jut eszembe, hogy ott árválkodik az a szegény koboz, felhúrozottan, elhangolódottan a földön. Akkor felveszem, és újból játszom rajta kicsit, akár évek után.
Jó volna, ha a kezemhez forrna végre az a hangszer, hogy az utcán megszólaltathassa a levegő, és pengjen a húrja, ha egy eltévedt bogár kólikásan nekirepül. Hogy az utcán a kisgyerekek, akik elhaladnak mosolyogva mellettem, apró ujjaikat végighúzzák rajta, és messzire visszhangozzon róla a legegyszerűbb dal.